A Parlament elfogadta, már csak aláírásra vár. Szeretnénk megosztani néhány információt, amelyekre érdemes készülni, bár most a véglegesen elfogadott törvénybe nem kerültek bele, de az eredeti törvénytervezetben szerepeltek. Ez a másodállású egyéni vállalkozók kötelező járulékfizetése, a másik pedig egyéni vállalkozók elszámolási rendszerét teljesen átformáló rész.
Hangsúlyozzuk: nincs benne az elfogadott törvény tervezetében
Az eredetileg közzétett törvénytervezetben volt két pont, amely valószínűleg sokaknak nem okozott volna örömet a szakemberek és az egyéni vállalkozók körében sem.
A másodállású egyéni vállalkozók kötelező járulékfizetése
A kezdeti tervek szerint 2025. január 1-től a azoknak is kellett volna minimum járulékot és szociális hozzájárulási adót fizetni havonta, akik főállásuk mellett végeznek vállalkozói tevékenységet. Ez érintette volna a másodállású átalányadózó és vállalkozói személy jövedelemadó szerint adózó egyéni vállalkozókat is. Ez havonta kb. 27-30 ezer forint extra kiadást jelentene 2025-től az előzetes kalkulációk szerint. A járulékot és a szociális hozzájárulási adót a minimálbér 30% után tervezték kivetni. Mivel nem ismert a 2025-ös minimálbér összege, így csak becsült értékről beszélhetünk.
Ne felejtsük: 2025-ig van még egy év, és a 2022-2023. évben volt egy KATA szabályozást átalakító visszavont tervezet, majd egy évvel később egy elfogadott Új-KATA törvény. Az Egyensúlynál a tudatos üzleti tervezés hívei vagyunk és a jobb előre félni, mint aztán hirtelen megijedni elvet követjük. Ezért minden másodállású egyéni vállalkozó jobban teszi, ha a következő fél-egy évet arra is használja, hogy megtervezi, hogy tudja ezt a havi extra fizetnivalót kigazdálkodni. Aztán, ha mégsem kerül bevezetésre, akkor örül, hogy ennyivel több marad a zsebében az előzetes várakozásokhoz képest.
Az egyéni vállalkozók elszámolási rendszere sem változik
Kikerült volna a személyi jövedelemadó törvényből a pénztárkönyv, naplófőkönyv fogalma és helyette lett volna a bevétel-kiadás fogalma. Ez alapjaiban változtatta volna meg az egész adóalap megállapítási rendszert a VSZJA szerint adózók körében. A legérdekesebb dolog, hogy kvázi eltűnt volna a 9%-os vállalkozói SZJA és a jövedelem után ment volna a 15% sima SZJA és a 13% szocho. A lényeg, hogy a VSZJA szerint adózók is gondolkozzanak el, hogy szintet lépnek. Álljanak készen arra, hogy esetleges jogszabály változások esetén azonnal lépni tudjanak és esetleg egy cégalapítást gyorsan lezongorázzanak. Erre nem árt a kezdeti tőkét és a cégalapítás költségeit félretenni. Ha mégsem lesznek ilyen jellegű változások, akkor lesz egy kis tartalékunk.
További változások, amelyek szintén nem kerültek bele az egyéni vállalkozásokkal kapcsolatban:
- nem lenne értékcsökkenési leírás: minden beruházás azonnal kiadás-költség lenne. Ez egyrészről jó hír, másrészről viszont egy jelentős beruházás esetén rögtön veszteségbe fordulna át a vállalkozásunk, amely a hitelképességet rontaná jelentősen, amellett, hogy adót nem kellene fizetni.
- az induló vállalkozások szociális hozzájárulási adó kedvezményben részesülnének.
- illetékmentesség járt volna KFT-re történő átalakulás esetén.
- a KATA mintájára, ha hónap közben kezd el szünetelni a vállalkozás, akkor is az egész havi járulékot kellett volna fizetni.
Végül egy megjegyzés: nehéz úgy beszélni esetleges hátrányos adóváltozásokról, hogy annak valamilyen politikai éle ne legyen. De ennek a bejegyzésnek nem politikai vélemény-nyilvánítás a célja, hanem felhívni a figyelmet arra, hogy tölthetjük úgy a következő egy évet, hogy struccpolitikát folytatunk, majd kiborulunk. Vagy tudatosan készülünk arra, hogy az esetleges negatív változások okozta problémákat, nehézségeket hogyan oldjuk meg. A titok a felkészültségben van és nem a politikai hovatartozásunkban.
Kérdésed van?
Írj nekünk még ma. 48 órán belül munkatársunk felveszi Veled a kapcsolatot.
Ha a telefonos kapcsolattartást preferálod inkább, akkor add meg telefonszámodat.
2021-2023 Egyensúly ’96 Iroda Bt. – Minden jog fenntartva